Szoljon.hu - 2009.07.21

eredeti cikk: http://szoljon.hu/helyi-ertek/lemezkritika/firkin-firkinful-of-beer-246539

Firkin: Firkinful Of Beer

2009. július 21. 12:28 Baranyi György

Magyarország legjobb, féktelen ír kocsmazenét játszó együttesének bemutatkozó albuma. Világszerte nagy népszerűségnek örvendenek az ír népzenéből vagy népies zenéből táplálkozó dalfeldolgozások, illetve az ilyen zenéket játszó együttesek (ami az írek jó PR-jét is bizonyítja egyben :) Nincs ezzel másként kis hazánk sem, ahol szintén van igény erre a fajta muzsikára. Erre pedig kiválóan megfelel a Firkin!

Az együttest még tavaly nyáron Péter János alapította. A zseniális fuvolást, sípost az effajta zenét kedvelők már jól ismerhették a kelta zenét játszó M.É.Z. (Meg nem Értett Zenekar) és a Shanon.hu csapatokból, hiszen immár tizenöt éve ezt műveli. Most pedig a Firkinben hirdeti ennek a zenének a halhatatlanságát. A Firkinben mellette egyszerre két énekes is van, Pali (Göttinger Pál) és Barna (Marthy Barna), akik hangi adottságaik révén nagyon jól kiegészítik egymást, sőt, zenél a csapatban hölgy is, Sushi (Sárhidai Zsuzsi), aki elektromos hegedűn húzza el bárki ír nótáját. További tagok a gitáros Atti (Marczis Attila), a dobos Ese (Juhász Róbert) és a basszusgitáros Shuti (Szuna Péter).

A lemezre tizenhét, hamisítatlan hangulatú ír kocsmadal került fel. Ezek nagy részét saját maguk írták a zenészek, a legtöbben felhasználva hagyományos népzenei elemeket, de vannak olyan jól ismert dalok is, mint például a Drunken Sailor Song, amelyből feldolgozásokat készített a Firkin. A csapat stílusa leginkább a Flogging Mollyhoz vagy a Pogoueshoz hasonlítható, felszabadult, vad, pattogós, táncra hívó, sokszor punk elemeket is felmutató, ír, skót, kelta népzenei hagyományokra épülő kocsmazene. Olyan, amelynek hallatán láb nem maradhat mozdulatlanul. Senki nem mondaná meg, hogy nem valódi ír zenészeket hallunk játszani, hanem magyarokat, még az ének és a kiejtés, a nyelvezet is autentikus. A csapat persze a koncerteken él igazán, beleadva apait-anyait. A dalok között nincs egy lassú sem, talán az egyetlen Blood For Blood kivételével, csak a jókedv és a dinamizmus sugárzik a számokból.

A Firkin megmutatja, hogyan kell értően játszani az írek búfelejtő kocsmazenéjét. Igaz, a magyar habitustól sem áll távol a vigasság, pláne jófelé itallal kísérve. Mindenesetre ez a whiskyszagú zene gyógyszerként is használható lelki bajokra. (Firkin: Firkinful Of Beer. Kiadó: Universal Music)


 

Hírlevél feliratkozás

Ha hírlevelünkre regisztrálsz, automatikusan Firkin klubtaggá válsz, ezáltal kedvezményekre jogosulsz, játékokban vehetsz részt és első kézből értesülsz a zenekarral kapcsolatos információkról.


Firkin @ MySpace-en:
mysapce

Firkin @ YouTube-on:

Firkin @ Facebookon:

Firkin a Twitteren:

Firkin a Rockerek.hu-n:


Firkin a Bandland.hu-n:

bandland

Firkin-fotók:

firkin picasa

Firkin-előzetes:

Firkin - Kisapostag

Médiapartnerek:
Celtick Rock

rockerek

Technikai Partnereink


R27 Studio



RSS
Hírek / Koncertek
© 2008 Firkin. All rights reserved.