Firkin TV: A Nagyvízen túl egy kis vízesés
Mint korábban említettük, kanadai turnénk kikapcsolódó részeként meglátogattuk az ország talán legismertebb jelképét, a Niagara vízesést. Útközben átkeltünk a Gyűrűk urából jól ismert sötét erők birodalmán is…
Ugyan egy bivalyerős kisbusszal indultunk Torontóból a hatalmas víztömeghez, de így is majd’ másfél órába telt az utazás, ami legalább kényelmes körülmények között zajlott. A kocsikázás során azonban elhaladtunk egy szinte végtelennek tűnő acélipari terület mellett is, amely pontosan olyan félelmetes volt, mint a már említett fantázia-ország látképe, az ominózus filmben.
Ezután persze felüdülés volt maga a természeti képződmény, bár gyorsan hozzátesszük, kicsit csalódtunk benne. Ha már a világ ivóvízkészletének egyharmada Kanadában található (csakhogy vicces tényekkel is szolgáljunk), azt vártuk volna, hogy a Niagara a látottnál kicsit nagyobb lesz… Ettől függetlenül maga a vízesés persze szép és látványos.
Az egyetlen dolog, ami kellemetlen volt, hogy hatalmas körülötte a tömeg, ami végülis evidens, hisz ez tipikus turista-negyed. A mérhetetlen emberanyag mellett még elég magas az egy főre eső Niagara-feliratot viselő cuccok száma is, amiből persze mi is vételeztünk! :D
Akárcsak különböző ételekből, italokból, amelyek meglehetősen furcsák errefelé! Mindenen feltüntetik a tápértékeket, viszont mindig ugyanazt a pár paramétert: így például reggelizés közben megtudtuk, hogy a szénsavas üdítőben 0% vitamin-, 0% zsír-, 0% fehérje-, 0 gramm cukor van. Magyarán élettani szempontból zéró tápértékű valamit fogyasztottunk… :)










